|

Főoldal > > ALAPÍTVÁNY alapítása 6 lépésben


 Hány alapító alapíthat alapítványt? Rokonok lehetnek-e a kuratóriumban? Ki minősül közeli hozzátartozónak? Alapító lehet-e kuratóriumi tag? Mikortól kaphatjuk meg az 1%-ot az adókból?

Egy saját alapítvány létrehozásának szerintünk

6 fontos lépése van.


Az alapítvány alapítása, az alapítvány létrehozása

felelősséggel jár.

 

Tájékozódjon az alapítvány alapításában

jártas ügyvédünknél. 


Figyelem! 2012. január 1. napján új civiltörvény lépett hatályba és megváltoztak a közhasznúság szabályai. Töltse le a tájékoztatót.

ITT TÖLTSE le az ügyvédi tájékoztatót, majd olvasson tovább és kérdezzen!

2014. március 15. óta új Polgári törvénykönyv szabályozza az alapítványokat is. Kövesse a jogszabályok változásait.

 Új PTK linkje ITT:

 

Alapítvány alapítása, létrehozása, 6  lépésben velünk:

 1. lépésben azt a tartós és közérdekű célt kell meghatároznunk, amelynek megvalósítását célul tűztük ki, és ehhez kell rendelni az alapítói vagyont megfelelő összegben. Tapasztalataink alapján a célok szakszerű jogi megfogalmazása és a vagyon felhasználásának módjai az alapítvány bejegyzésének  két kulcsfontosságú eleme. Vegyen igénybe szakértő segítséget.

 

2. lépésben gondoljuk ki az alapítvány nevét, amely nem lehet azonos más már létező alapítvány nevével. Ennek ellenőrzéséhez is szakismeret szükséges.

 

3. lépésben gondoljuk végig, hogy hol lesz alapítványunk székhelye, azaz a központi adminisztráció helye.

 

4. lépésben az alapítónak személyi javaslatot kell összeállítania az alapítvány kezelő szervére vonatkozóan. Azaz: ki legyen a kuratórium felelős elnöke, ki legyen tagja a kuratóriumnak és /vagy a  felügyelő szervnek.


5. lépésben  végül ügyvédi irodánk összeállítja az  alapító okiratot, melyben  a fentieken kívül más számos fontos rendelkezést is kell meghatározni a jogszabályoknak megfelelően (pl. a kuratórium működésére, szavazásra, az alapítvány vagyona felhasználására, vagy éppen  az alapítvány megszűnésére irányadó rendelkezéseket).

 

A 6. lépésben kerülhet sor a bejegyzési kérelem összeállítására, a bejegyzési kérelem mellékleteinek összerendezésére és a  bírósági benyújtásra. Az alapítási folyamatot óradíjmentesen, fix, azaz tervezhető díjért vállaljuk Önnek. 

 

2014. március 15. óta az ÚJ PTK szabályai érvényesek az alapítvány alapítására. ITT TÁJÉKOZÓDJON!

 

 Hány alapító alapíthat alapítványt? Rokonok lehetnek-e a kuratóriumban? Ki minősül közeli hozzátartozónak? Alapító lehet-e kuratóriumi tag? Mikortól kaphatjuk meg az 1%-ot az adókból? Alapítvány esetében milyen számlát kell majd nyitni?  Ki alapíthat alapítványt? Mekkora legyen az a vagyon, amivel megalapítsuk az alapítványt? Milyen közérdekű célokból lehet választani?

Milyen alapítványoknál segédkeztünk már? Beteg gyermekért... Macskák megmentéséért... Oktatásfejlesztésért... Szegények segítéséért...
 

Figyelem!  Az alapítvány alapításához ezt is tudni kell... még az alapítvány létrehozása, azaz bejegyzése előtt:

Az alapítvány mindaddig nem létezik, amíg az illetékes bíróság jogerősen be nem jegyzi.

Az alapító okirat aláírása és a bejegyzés között akár 30-60 nap is eltelhet, ezért már a tervezésnél ezen határidőkkel számolni kell. Ha tehát például pályázatra készül alapítványt létrehozni, ne hagyja az utolsó pillanatra.

 

TUDTA? Amíg az alapítvány nem létezik, meghatalmazást sem adhat az ügyvédnek. Ezért az  alapítvány alapítására és a bíróság előtti képviseletre vonatkozó ügyvédi megbízást mindig az alapító adja ügyvédi irodánk részére.  Később, például a kuratóriumi tagok megváltozása esetén a bejegyzési eljárásra vonatkozó ügyvédi megbízást a kuratórium elnökétől kapjuk majd.

 

Miután az alapítványt jogerősen bejegyezte a bíróság, a bejegyző végzés kézhez vételét követően az alapítvány részére adószámot, ksh számot is kell igényelni, és az alapítvány könyvelését is el kell kezdeni. (A cégeknél ismert ún. egyablakos rendszer tehát alapítványok esetén nem létezik.) Nemcsak budapesti ügyekben segítünk, de leginkább a budapesti bíróságok tapasztalatait ismerjük.

 

 


Ügyvédi tipp: Az alapító okirat az alapítvány bejegyzése után már igen ritkán módosítható, ezért alaposan meg kell fontolni, mit is írunk bele.

Például az alapítvány célját, vagyonát a bejegyzés után már nem lehet módosítani. Ha az alapítvány székhelye vagy a kuratóriumi tagok változnak, akkor változhat az alapító okirat is.

El is döntötte, hogy alapítványt alapít majd? Hogyan kezdje el? Íme, ezzel is segítünk Önnek, hogy bátran vágjon bele, klikkeljen és olvasson tovább! 
 
KÉRDEZZEN AZ ÜGYVÉDTŐL, TÖLTSE KI AZ ŰRLAPOT: 
 

Tisztelt Ügyvédek! Tanácsukat kérem a lenti témában:

Nevem:
Erre a címemre kérem válaszemailjüket:
Megadom telefonszámomat is, ahol elérnek ha van még kérdés:
Kérdésem, ügyem rövid leírása a következő:
Választottam ügyvédet, tőle kérdeznék, ő Dr.:
Beküldés napja (év/hó/nap):
Így találtam Önökre (ezt írtam a keresőbe):

 


"Azért dolgozunk nap mint nap, hogy  a jogszabályok közérthető, gyakorlatias és igényes alkalmazását segítsük és terjesszük minden hozzánk forduló személy, gazdasági társaság vagy egyéb szervezet számára."


 

Ügyvédi összeállításunk a társadalmi szervezetek 2012. januártól hatályos új szabályiaról ITT ELÉRHETŐ.


Szerintünk az alapítványt nem elég létrehozni, működtetni is jól kell tudni. Napi friss jogi tippeket és akár az alapítványi működés mindennapjaiban is hasznos adózási, szerződéses, közérthető jogi tudnivalókat kaphat, ha a követőnk lesz. Csatlakozzon igényes olvasótáborunkhoz  itt.

 

Hasznos Önnek ez az oldal? Akkor mentse el, máris nyomtassa ki, tegye el a fontos iratai közé! Az alapítvány alapítása, létrehozása után is kell majd a jogi biztonság..

Köszönjük érdeklődését. Ha pedig van még ideje, és más jogi információkról is még  szívesen olvasna, Klikkeljen a kezdőoldalra, ahol áttekintheti főbb témáinkat is.

Szakértői kompetenciánk

 Több  évtizedes  vezetői, felügyeleti, jogi  tapasztalat;
 
Stratégiai szemlélet, hosszú távú építkező attitűd;
 
Szervezeti akadémia:  tervezés, működtetés, változásmenedzsment, vállalatirányítás (Zrt. 8+ év, 140+ munkavállaló, 500+ beszállító, 20+ telephely, képzések és
projektkonferenciák);
 
Kiváló kommunikációs készség, projekt-menedzsment tapasztalat;
 
Tudományos igényesség, komplexitás, felsőoktatási gyakorlat:   rendszerezett tudás. közérthetően;
 
Több évtizedes jogi gyakorlat, erős kockázatkezelési szemlélet.


A DR.NÉMETH GABRIELLA -  DRNEMETHLAW ügyvédi iroda  tevékenysége jelenleg szünetel.

 

Jelenleg igénybe vehető szolgáltatás: üzleti és szervezeti akadémia tanácsadás és oktatás. 

 

szervezetiakademia
[at]drnemethlaw.hu

 

REFERENCIÁK


Ez a weboldal a dr.Németh Gabriella Ügyvédi Iroda szellemi terméke, és a 'drnemethlaw.hu since 1996' logó valamint a 'Jogi Navigátor' elnevezés irodánk védjegyoltalma alatt áll. A weboldal tartalmak másolása, változatlan vagy nagymértékben azonos tartalmú szöveges és képi átvétele és bármilyen egyéb (nyomtatott anyagok, vagy előadások) felhasználása hozzájárulásunk nélkül tilos vagy díjköteles. Amennyiben tematikus oldalaink tartalmát harmadik személyek honlapján bizonyíthatóan azonos vagy hasonló formában észleljük, másolt oldalanként (másolt oldalnak minősül az adott oldalról legalább egy bekezdésnyi szöveg változatlan átvétele) 800 Euro összegű kötbért számlázunk a jogtalan felhasználónak. A jogosulatlan védjegybitorlásért alkalmanként 1500 euró kötbért érvényesítünk. A másolással a védjegybitorlással, bármilyen jogosulatlan átvétellel a felhasználó kifejezetten elfogadja ezen kötbér megállapodást. - (C) 2010. - www. drnemethLAW.hu Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy bizonyításhoz közjegyzői internetes tartalomtanúsítást alkalmazunk, amely közokirat, és amelynek költségét a kötbérrel együtt a jogtalan felhasználóra hárítjuk.

A honlapon elérhető tartalom nem minősül konkrét jogi tanácsadásnak, ajánlattételnek vagy erre történő felhívásnak. Célja, hogy az érdeklődő maga tájékozódjon a dr.Németh Gabriella Ügyvédi Iroda létezéséről, fő tevékenységeiről és szakterületeiről. A honlap a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökségének "Az ügyvédi honlap tartalmáról" szóló 2/2001 (IX.3.) számú állásfoglalásának figyelembe vételével is készült.

Készítette: On-Team Kft. Szoftver: SurfaceLight